Megint van, illetve megint lesz tizenegy új súlycsoport. Úgy is fogalmazhatunk: megjött a kontinentális szövetségek esze. Ázsia után Európa is úgy határozott: 48, 51, 54, 57, 60, 64, 68, 73, 81, 91 és +91 kiló lesz az új súlyhatár.
Vasárnap óta az Európai Amatőr Ökölvívó-szövetség (EABA) alelnöke, ha úgy tetszik, holtversenyben második embere, no meg a szervezet ifjúsági bizottságát is vezeti.
A kihívó, Marco Antonio Barrera egyhangú pontozással legyőzte Erik Moralest, a WBC (Bokszvilágtanács) pehelysúlyú világbajnokát. A két mexikói Las Vegasban csapott össze. Morales vereségével megürült a WBC trónja
Az európai amatőr ökölvívás nagyurai a héten a Fekete-tenger partján, Jaltában gyűltek össze a célból, hogy néhány évre előre meghatározzák a műfaj jövőjét.
A hét végéig a Fekete-tenger partján fekvő, kies Jaltában tanácskoznak az amatőr-ökölvívás európai nagyurai. Ha olyan horderejű témák nem is kerülnek majd napirendre, mint nem egészen hat évtizeddel ezelőtt Sztálin, Roosevelt és Churchill ugyanitt zajló csúcstalálkozóján, de a műfaj közeljövőjére kihatással lehetnek a napokban megszületendő döntések.
Erdei Zsolt körül minden rendben. E mondat hírértékét kiváló öklözőnk eddigi pályafutása adja, hiszen a népszerű Madár már korábbi életében sem tartozott Fortuna kegyeltjei közé. Temérdek sérülés, betegség, fogyasztási probléma, na és egy majdnem végzetes közúti baleset kísérte karrierjét. Hivatásos ökölvívásunk egyik "vezérhajója" most azonban újabb amerikai mérkőzésre készül.
Lennox Lewis úgynevezett vitathatatlan bajnok lett vasárnap hajnalban Memphisben - már, ha eddig nem lett volna az. A címnek óriási az eszmei értéke, hiszen amióta a hetvenes évek végétől végképp elemeire hullott a bokszvilág, amióta temérdek kisebb és nagyobb szervezet tart nyilván ranglistákat és világbajnokokat, nehezen követhető a sportág. Aki azonban a nehézsúlyban képes három szervezetnél uralkodni úgy, hogy közben végigveri a világot, azt megilleti ez a titulus.
Memphisre ritkán figyel a világ. Amerika sűrűbben, Martin Luther King és Elvis Presley óta kitüntetett figyelem övezi a Tennessee állambeli nagyvárost. Ha Mike Tyson nem lenne, az Államokban ma sem a szombat éjszakai, magyar idő szerint valamikor vasárnap hajnalban vagy reggel felkonferálandó világbajnoki címmeccset nézné a világ.
Mike Tyson segítői jobbnak látták, ha a nehézsúlyú ökölvívó inkább nem tart sajtótájékoztatót Memphisben a brit Lennox Lewis elleni szombati címmérkőzés előtt. Fellépését ugyanis korábban egy homoszexuális férfi kifogásolta.
Az atlantai olimpia előtt fordult elő legutóbb, hogy két aranyéremmel tértek haza legjobb ökölvívóink az európai versenynaptár egyik legrangosabb tornájáról, az athéni Akropolisz-kupáról. Akkor Kovács István és Erdei Zsolt győzött a görög fővárosban, most Balzsay Károly és Garai Emil állhatott fel a dobogó legfelső fokára
Az amerikai Evander Holyfield legyőzte honfitársát, Hasim Rahmant az Atlantic Cityben rendezett profi nehézsúlyú ökölvívó-mérkőzésen. A mérkőzésvezető az orvos tanácsára a nyolcadik menetben Rahman sérülése miatt félbeszakította a találkozót, ezt követően a szabályok szerint lepontozták az addig látottakat, és két pontozó 69:64-re Holyfieldet, egy pedig 67:66-ra ellenfelét látta jobbnak. Rahman bal füle rettenetesen bedagadt, a bíró ezért szüntette be a 12 menetesre tervezett összecsapást.