Swiatek lehengerlő tenisszel jutott be a nyolc közé Madridban

Vágólapra másolva!
2024.04.29. 15:02
Iga Swiatek az eddigi három madridi meccsén összesen csupán nyolc gémet vesztett el (Fotó: Getty Images)
Iga Swiatek folytatta lehengerlő játékát a Madridban zajló teniszversenyen: hétfőn a lengyel játékos 6:1, 6:0-ra megverte a spanyol Sara Sorribest, és bejutott a női verseny negyeddöntőjébe.

 

A madridi versenybe a második fordulóban bekapcsolódó Iga Swiatek csupán hét játékot vesztett el összesen a megelőző két mérkőzésén, de úgy tűnt, hétfőn nehezebb dolga lesz: Sara Sorribes rögtön az első gémben elvette az adogatását.

Hiába azonban a korai brék – a spanyol játékos több játékot nem nyert meg… Swiatek erőteljes játéka szinte korlátlanul érvényesült, a szinte folyamatos védekezésre kényszerített Sorribesnek be kellett érnie annyival, hogy az első játszma utolsó két gémjében alaposan megdolgoztatta az első kiemeltet. A spanyol ereje ott el is fogyott, a második szett első 18 labdamenetéből 17-et Swiatek nyert meg, nem volt kérdés, kié lesz a meccs.

A lengyel klasszis következő ellenfele Beatriz Haddad, akivel a tavalyi Roland Garros elődöntőjében is összecsapott – akkor Swiatek két szettben győzött, és meg is nyerte a tornát. A brazil hétfőn az ötödikként kiemelt Maria Szakkarit ejtette ki két szoros játszmában.

 

TENISZ
WTA 1000-ES TORNA, MADRID (8 213 116 euró, salak)
4. FORDULÓ (nyolcaddöntő)
Swiatek (lengyel, 1.)–Sorribes (spanyol) 6:1, 6:0
Haddad (brazil, 11.)–Szakkari (görög, 5.) 6:4, 6:4
Dzsabur (tunéziai, 8.)–Ostapenko (lett, 9.) 6:0, 6:4
Andrejeva (orosz)–Paolini (olasz, 12.) 7:6 (7–2), 6:4
Keys (amerikai, 18.)–Gauff (amerikai, 3.) 7:6 (7–4), 4:6, 6:4
Később
Ribakina (kazah, 4.)–Bejlek (cseh)
Kaszatkina (orosz, 10.)–Putyinceva (kazah)
Szabalenka (fehérorosz, 2.)–D. Collins (amerikai, 13.)

ATP 1000-ES TORNA, MADRID (9 249 713 euró, salak)
3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Bublik (kazah, 17.)–Shelton (amerikai, 14.) 3:6, 7:6 (7–2), 6:4
Medvegyev (orosz, 3.)–S. Korda (amerikai) 5:7, 7:6  (7–4), 6:3
Lehecka (cseh, 30.)–Monteiro (brazil) 6:4, 7:6 (9–7)
Auger-Aliassime (kanadai)–Mensík (cseh) 6:1, 1:0-nál Mensík feladata
Ruud (norvég, 5.)–Norrie (brit, 29.) 6:2, 6:4
Nadal (spanyol)–Cachín (argentin) 6:1, 6:7 (5–7), 6:3
Később
Hacsanov (orosz, 16.)–Cobolli (olasz)
Sinner (olasz, 1.)–Kotov (orosz)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik