Megbabonázták a Bostont

Vágólapra másolva!
2004.02.24. 21:03
Címkék
Ha körözést nem is indítanak Roberto Luongo ellen, mindenképpen az első számú közellenségnek tekintik őt Bostonban, főleg azután, amit hétfőn művelt. A liga legtehetségesebb kapusának tartott, nem mellékesen világbajnok kanadai hokis mind a 38 lövést hárította, és idénybeli ötödik shutoutjával 20-s győzelemre vezette a Floridát a Bruins jegén, az egyékbént nem túl acélos Panthers pedig elkönyvelhette, hogy ebben az évadban egyszer sem kapott ki keleti vetélytársától, amely ellen két győzelem mellett két döntetlent jegyzett. Sőt hétfőn egyúttal véget vetett a Boston parádés, január 24. óta tartó pontszerző sorozatának.
"Mintha eggyel több védőnk volna" – utalt a ligában a legtöbb lövéssel megkínált Luongo kiegyensúlyozottságára az első floridai találatot szerző Darcy Hordichuk. A remek kapus védett korcsolyával, kézzel, lábbal, testtel, úgyhogy még a második, majd a harmadik harmad után fellépő, Godsmack nevű helyi heavy metal banda akusztikus előadását is fölülmúlta. Pedig az tényleg nem volt mindennapi.Kapus játszotta a főszerepet a New York-i Madison Square Gardenben is, ahol az All Star-gála óta a formáját kereső Jose Theodore végre megtalálta elveszett "kincsét", a házigazda Rangers meg akkora pofont kapott, amely akár hatalmas robbanást idézhet elő a klubnál – merthogy érik a hetedik, rájátszás nélküli idény… A szétesőfélben lévő Washington sem járt szerencsével odahaza, 3–2-es vezetés után tükörsimán kikapott a vele egy csoportban nyomuló, és ott az élen álló Tampa Baytől, jóllehet a vendégek sikeréhez Rick Berry ostobasága is kellett: a fővárosi hokis a harmadik harmadban brutálisan szabálytalankodott Martin Cibákkal szemben, és az azért járó ötperces emberelőnyben a Lightning 73 másodperc alatt megfordította az állást. Majd ütött még kettőt.Tv: a Sport1 ma 22.45-től felvételről sugározza a Vancouver–Detroit mérkőzéstNHL, alapszakasz, 133. játéknap
Boston Bruins–Florida Panthers 0–2 (0–0, 0–1, 0–1).
Boston Bruins–Florida Panthers 0–2 (0–0, 0–1, 0–1).

Gólszerző: Hordichuk (23.), Lilja (50.). Kapusok: Raycroft 30 védés/32 lövés, ill. Luongo 38/38
New York Rangers–Montreal Canadiens 1–4 (0–2, 1–1, 0–1).
G: Jagr (34. – emberelőny), ill. Koivu (2.), Ribeiro (20.), Brisebois (37. – ee.), J. Ward (44.). K: Dunham 17/21, ill. Theodore 31/32
Washington Capitals–Tampa Bay Lightning 3–6 (1–2, 1–0, 1–4).
G: Boumedienne (15. – ee.), Willsie (22.), Carter (42.), ill. Sydor (1.), Lecavalier (16. – ee.), Modin (45. – ee.), Andreychuk (46. – ee.), Fedotenko (57.), St. Louis (59.). K: Kölzig 29/35, ill. Habibulin 18/21
Toronto Maple Leafs–Carolina Hurricanes 1–2 (0–0, 1–1, 0–1).
G: Antropov (35. – emberhátrány), ill. Cole (38. – ee.), Francis (45. – ee.). K: Tellqvist 27/29, ill. Weekes 28/29
Phoenix Coyotes–Anaheim Mighty Ducks 1–1 (0–0, 1–1, 0–0, 0–0).
G: Langkow (39. – eh.), ill. Krog (24.). K: B. Boucher 23/24, ill. Giguere 37/38
Edmonton Oilers–Detroit Red Wings 1–1 (1–0, 0–0, 0–1, 0–0).
G: Chimera (7.), ill. Lidström (53.). K: T. Salo 25/26, ill. Lamothe 29/30
Los Angeles Kings–Nashville Predators 3–0 (1–0, 1–0, 1–0).
G: Laperriere (9., 47. – a második ee.), Cammalleri (23.). K: Huet 21/21, ill. Vokoun 16/19
San Jose Sharks–Columbus Blue Jackets 4–2 (2–1, 0–0, 2–1).
G: McCauley (5.), Sturm (20. – ee.), Cheechoo (41., 57. – az első büntetőből), ill. Klesla (3.), Eriksson (51.). K: Nabokov 24/26, ill. Leclaire 34/38

Röviden

A HÉT LEGJOBBJAI. Steve Sullivan és Olaf Kölzig érdemelte ki az elmúlt hét legjobb támadó-, illetve védőjátékosának járó elismerést. A Nashville újonnan szerződtetett balszélsője három mérkőzésen 10 pontot szerzett (nyitásként mindjárt mesterhármast ütött), míg a Washington kapusa 1.26-os kapottgól-átlaggal és 96.6 százalékos védési hatékonysággal zárta a hetet.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik