Női röplabda: ismét főtáblás lesz a Bajnokok Ligájában a Vasas

Vágólapra másolva!
2024.05.10. 11:10
Ismét főtáblás a Bajnokok Ligájában a Vasas (Fotó: Vasas Röplabda/Fb)
Az Európai Röplabda-szövetség (CEV) orosz és fehérorosz csapatokat kizáró döntése nyomán a következő szezonban is a főtáblán kezdheti meg a szereplését a női Bajnokok Ligájában a magyar bajnok Vasas Óbuda.

A klub Facebook-oldalán megjelent pénteki közlemény szerint a kizárt együttesek miatt felszabaduló csoportkörös helyek egy részét a selejtezőből töltik fel, így a kvalifikációban első helyen kiemelt csapatoknak nem kell játszani a főtáblára kerülésért.

A Vasas Óbuda ennek megfelelően rögtön a húszcsapatos csoportkörben kezdi meg szereplését, a BL, valamint a CEV és Challenge Kupa sorsolását pedig július 16-án tartják a CEV luxembourgi központjában.

Az előző kiírásban a török Eczacibasi Dynavit Istanbullal, az olasz Savino Del Bene Scandiccivel, illetve a bolgár Marica Plovdivval szerepelt egy csoportban a Vasas, és utóbbi együttes vendégeként – klubtörténeti sikert aratva – győzni is tudott, így a CEV Kupában folytathatta, ahol a negyeddöntőben a francia Levallois Paris Saint Cloud búcsúztatta.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik