A hónap utánpótlásedzője: Kocsis Márta úszótréneré az áprilisi díj

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.16. 18:12
null
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője áprilisi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Kocsis Márta úszótréneré lett.

A díj harmadik évadának nyolcadik kiírásában Kocsis Márta úszó-, Kósa Miklós vívó- és Svasznek Bence jégkorongedző volt a három jelölt. A kuratórium döntése alapján az áprilisi elismerést – és az azzal járó 250 ezer forintot – a Tatabányai Vízmű SE úszóedzője vehette át.

Kocsis Márta tizenegy évig úszott, s a kiugró eredmények nélküli versenyzői pályafutása közben, 1994-től edzője mellett kezdett el oktatni Tatabányán. A TF sportszervezői szakán túl elvégezte az úszásoktatóit, majd az úszóedzőit is, és az egyesületnél a nagyobbak versenyzői csoportjával indult a szakmai munkája. Utána kiscsoportokkal is dolgozott a békakorosztálytól kezdve, s a klubnak folyamatosan volt válogatott versenyzője. A nevesebbek között említi Orbán Ábelt, az országos csúcstartó Dibusz Kittit és Kugli Dorkát, a legeredményesebb tanítványa azonban az a Jackl Vivien, akit egy évtizeddel ezelőtt, négy és fél esztendősen tanított meg úszni, s jó ideje a magyar úszósport legnagyobb ígéretei közé tartozik. 2013 óta a mai napig együtt dolgoznak, s az idén októberben is még csak a 16. születésnapját ünneplő lány szüleinek annak idején Kocsis Márta maga javasolta, hogy próbálkozzanak meg a versenyúszással. Úgy vélte, nagyon ügyes a gyerek, aki igen hamar megtanult úszni, nagyszerű a vízfekvése, kivételesen jól terhelhető, s az állóképessége is kiváló. 2018 óta ússza gyakorlatilag folyamatosan az országos csúcsokat, szinte számolatlanul nyerte és nyeri a magyar bajnoki címeket, 200 vegyesen, 200 pillangón és legerősebb számában, 400 vegyesen korosztályos csúcstartó. Nevét ország-világ a leginkább akkor ismerhette meg, amikor 2021-ben, 13 évesen megdöntötte Egerszegi Krisztina 34 (!) esztendőn át fennállt korosztályos rekordját a 400-as távon. A nemzetközi sikereknek sincs híján, tavalyelőtt bronzérmes volt az ifi Eb-n, tavaly pedig már az aranyat akasztották a nyakába a korosztályos kontinensviadalon a hosszabbik vegyes műfajban.

Közös céljuk az olimpiai részvétel, s erre már az idén, Párizsban sor kerülhet, miután fő számában Vivien megúszta az olimpiai A-szintet.

Kocsis Márta 2023 júliusa után másodszor érdemelte ki A hónap utánpótlásedzője elismerést Fotó: Mura László

Jackl a múlt évi ifi Európa-bajnokságon még csak megközelítette, az idei, áprilisi országos felnőttbajnokságon viszont már át is törte az „ötkarikás határt”. Méghozzá a szükségesnél másodpercekkel jobb idővel, 4:34.96 perccel győzött, az A-szintet olyan teljesítménnyel hozva, amellyel párizsi kvótássá avanzsált. Emellett az ob-n remekelt 1500 gyorson is, amelyen – egyéni csúcsán húsz másodpercet javítva! – úgy lett ezüstérmes, hogy szintén nagyon közel jutott az olimpiai A-szinthez, míg 800 gyorson úgy nyert kiváló hajrával bronzérmet, hogy öt másodpercet faragott le addigi egyéni legjobbjából. És még az olimpia előtt, június közepén a belgrádi felnőtt Eb-n tovább javíthat 2024-es úszóbizonyítványán.

Kocsis Márta 2023 júliusa után másodszor érdemelte ki A hónap utánpótlásedzője elismerést.

A díjátadón a Magyar Edzők Társaságát Csabai Edvin sportigazgató, a Porsche Hungariát Vérten Sándor projektigazgató, az Utanpotlassport.hu-t Bruckner Gábor főszerkesztő képviselte; mellettük a korábbi Selmeci Attila, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke méltatta a díjazottat, és megjelent Kocsis Márta tanítványa, Jackl Vivien is.

Csabai Edvin elmondta, bízik benne, a Vivienre hirtelen rátört népszerűség nem jelent majd túlzott terhet a tinédzsernek, egyben reményét fejezte ki, hogy edző és tanítvány sikeres szimbiózisa a jövőben még szebb eredményekkel párosul majd. Vérten Sándor ehhez csatlakozva úgy fogalmazott, öröm azt látni, amikor egy szakember ilyen sikerekhez tudja hozzásegíteni a versenyzőjét, miközben a sportoló hasonlóképpen járul hozzá mestere karrierjének előmeneteléhez.

Selmeci Attila szerint egy akkor még nem egészen 15 éves kislány már tavaly „berúgta a kaput”, és a jelek szerint töretlen a fejlődése. Hozzátette, hogy Kocsis Mártában az új iránt mindig érdeklődő edzőt ismert meg, ugyanakkor olyan trénert, aki saját útját járja – nem akármilyen sikerrel.

A díjátadót a hagyományoknak megfelelően a Magyar Sport Házában tartották Fotó: Mura László

A tanítvány, Jackl Vivien elmondta, hogy a díjátadó előtt egy cukrászdában fagyiztak, és az eladó felismerte őt. „Az ilyen fajta élmény még új a számomra, úgyhogy meg kell tanulnom jól kezelni. Mindenesetre az utóbbi egy évben rengeteget változott a világ körülöttem, sokkal többet és keményebben edzem, mint korábban, és nagyon úgy néz ki, hogy megéri…”

A „duplázó” kitüntetett versenyzője elhivatottságát emelte ki.

„Öröm vele dolgozni, mert lenyűgöző a koncentráló képessége, a tudatossága. Ezzel együtt ennyi közösen töltött idő után is képes meglepni a teljesítményével.

Úgy gondolom, amennyiben Párizsban ott lesz, és négyszáz vegyesen olyan idővel csap célba, mint az országos bajnokságon, már elégedettek lehetünk. Még soha nem készítettem fel senkit olimpiára, de azt hiszem, ha minden klappol, akkor döntőbe juthat, ami nem egészen tizenhat évesen nagy siker lenne.”

(Kiemelt képünkön: Jackl Vivien és edzője, Kocsis Márta Fotó: Mura László)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik