Ten Hag: Egy jó átigazolási időszakkal közel kerülhetünk az első két helyhez

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.27. 13:33
Erik ten Hag szerint egy jó átigazolási időszakkal közel kerülhetnek az első két helyhez (Fotó: Getty Images)
Erik ten Hag, az angol élvonalbeli Manchester United holland menedzsere szerint a tabella hatodik helyén álló „vörös ördögök” egy jó átigazolási időszakkal közel kerülhetnek az első két helyhez.

A „vörös ördögök” menedzsere csapata Burnley elleni bajnokija előtt, a pénteki sajtótájékoztatón beszélt a klub televíziójának a következő időszak feladatairól, céljairól.

„Amikor mindenki elérhető, akkor az első négy helyért versenyzünk” – reagált arra Ten Hag, hogy a következő idényben kihívók lesznek-e a Premier League-címért.

„Közelebb kerülhetünk (az első két helyezetthez), ha sikerül egy jó nyári átigazolási időszakot teljesítenünk. Kulcspozíciókban kell erősítenünk és mélyíteni kell a keretet”fogalmazott a holland szakember. 

Az ESPN az MU nyári átigazolásai kapcsán arról írt, hogy Raphaël Varane és Anthony Martial szerződése lejártával távozhat a nyáron, Christian Eriksen iránt Törökországból, Casemiro iránt Szaúd-Arábiából érdeklődnek, ám az érvényes szerződéssel rendelkezők közül Victor Lindelöf, Aaron Wan-Bissaka, Scott McTominay és Harry Maguire megfelelő ajánlat esetén távozhat, hacsak nem hajlandóak csökkentett feltételekkel új szerződést kötni, de a három kölcsönadott játékos, Jadon Sancho (Dortmund), Donny van de Beek (Frankfurt) és Mason Greenwood (Getafe) jövője sem bizonytalan.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik