Birkózás: Nem úgy állt a szénám, hogy olimpiai kvótát szerzek – Lévai Zoltán

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2024.05.17. 09:11
Földi ImreLévai Zoltán (Fotó: Földi Imre)
Két elrontott kvalifikációs versenyt követően az utolsó, talán legnehezebb eséllyel élt a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes kötöttfogású birkózó, Lévai Zoltán, aki a 77 kilogrammosok között Isztambulban szerzett kvótát.

– Lévai Zoltán olimpiai kvótás. Megemésztette már?
– Most már fel tudom fogni – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére a BHSE klasszisa – Néha sétálok az utcán, és eszembe jut, hogy megyek Párizsba, fantasztikus érzés. Immár tudom értelmezni az egészet, így tiszta fejjel értékelhetem a történteket és tekinthetek előre.

– Az isztambuli világkvalifikációs versenyen egy-egy győztes és vesztes meccs után a vigasz­ágon négy mérkőzést megnyerve harcolta ki a Párizsba szóló repülőjegyet. Elégedett a teljesítményével?
– A célt elértük, úgyhogy igen, száz százalékban. A bolgár-grúz Ajk Mnacakanjantól kaptam ki, ettől függetlenül szerintem ellene, valamint a kvótameccsen az amerikai Kamay Beyjel szemben teljesítettem legjobban. A birkózásomban nem éreztem ugyan hibát Törökországban, azt azonban elismerem, hogy a bolgár ellen többet kockáztathattam volna. És a versenyen ezúttal azzal sem foglalkoztam, hogy a kvalifikációért a grúz vagy az amerikai ellen kell küzdenem. Bakiban ez rosszul sült el.

– Mi történt pontosan?
– A negyeddöntőből a svéd Per Olofsson vagy a finn Jonni Sarkkinen érkezhetett, megnéztem a meccsüket, és elkezdtem latolgatni magamban, hogy melyiküknek örülnék jobban. Láttam, hogy a finn nyert, és megörültem neki, mert tudtam, hogy edzéseken mit birkózom ellene. Elképzeltem, milyen lesz, amikor megkapom a kvótát érő táblát, szóval előreszaladtam kicsit az időben… Az első menetben technikai tussal kaptam ki a sráctól.

– Hogyan érintette ez?
– Borzalmasan. Amikor lejöttem, sokkhoz közeli állapotban sétáltam végig a bemelegítőteremig vezető hosszú folyosón. Szerintem tíz-tizenöt percig nem tértem magamhoz. De nem bánkódhattam sokáig a történteken, össze kellett szednem magam, ugyanis Fritsch Róberttel kellett válogatót vívnom, illetve alig egy hónap volt hátra Isztambulig.

– Az első kvalifikációs verseny, a tavaly szeptemberi belgrádi vb sem úgy sikerült, ahogy szerette volna. A nyitó körben kikapott a kazah Zsadrajevtől. A tét nagyságához képest nem szokványos időpontban, előtte három héttel tartotta az esküvőjét. A vb rovására ment?
– Nem! Persze, amikor elkezdtük szervezni, láttam, hogy közel van a világbajnoksághoz, de úgy voltam vele, hogy ez csak segíthet. Mármint ha ennyire intenzív érzelmi löketet kapok a szeretteimtől. Profi sportoló vagyok, vigyáztam magamra, és a saját esküvőmön amúgy sem akartam berúgni. Szóval én biztos vagyok abban, hogy annak semmi köze ahhoz, hogy nem ment jól a vb-n. Szimplán nem sikerült kihoznom magamból a legtöbbet.

– A teljes kvalifikációs időszakot nézve mennyire volt biztos abban Isztambul előtt, hogy meglesz a kvóta?
– Őszintén, ha csak ezt a néhány hónapot nézzük, nem úgy állt a szénám, hogy kvótát szerzek. Nem ez volt életem legjobb féléve. Persze, bíztam benne, hogy sikerül, és tudtam, hogy muszáj megcsinálnom. Minden versenyre az aranyéremért megyek, el sem tudom képzelni, milyen lehet úgy odaállni bármely viadalra, hogy akkor én most nem nyerek.

– A tizenhat versenyzős párizsi mezőnyben hat olyan van, akivel eddig még nem birkózott.
– És rajtuk kívül két olyan, akit még nem vertem meg. Ha a felkészülésem nyugodtan és sérülésmentesen alakul, bízom benne, hogy olyan helyre állhatok a dobogón, ahová minden olyan sportoló képzeli magát, akinek esélye van a győzelemre.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik