„Sosem gondoltam volna, hogy wimbledoni bajnok leszek!” – Taróczy Balázs 70 éves

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.05.09. 11:33
Taróczy Balázs 70 éves (Fotó: Török Attila)
Ésszel játszott, fonák keresztütései és átemelései élményszámba mentek. A svájci Heinz Günthardttal az oldalán 1981-ben a Roland Garroson, majd 1985-ben Wimbledonban Grand-Slam-tornát nyert. A teniszező Taróczy Balázs május 9-én töltötte be a 70. életévét.

– Pezsgő teniszélet folyt a Feneketlen-tó melletti pályákon. Testvére, Nóra korosztályának egyik legjobbja volt, édesapja – aki társadalmi munkában dolgozott a teniszszövetségben és később számos rangos verseny főbírójaként tevékenykedett – is itt játszott. Hatévesen került a közkedvelt mesterhez, Bíró Jánoshoz. De innen folytassa ön!
– Janó bácsi szenzációs edző volt, remek érzékkel és óriási szeretettel tanított minden teniszezni vágyó gyereket. Többek között Machán Robi és bátyja, Frigyes, valamint László Balázs is nála kezdett. Tizenhárom évesen az Uvaterv NB III-as felnőttcsapatában a 2. helyen játszottam, tizennégy évesen pedig már én voltam a BLKE legjobb játékosa. Úgyhogy amikor gimnazista lettem, a fejlődés érdekében követtem testvéremet, és én is átigazoltam a Vasasba.

TARÓCZY BALÁZS – NÉVJEGY
Született: 1954. május 9., Budapest
Sportága: tenisz
Klubjai: Uvaterv (1961–1968), Vasas (1969–1980), TC Fürth (1981–1986)
Kiemelkedő eredményei: wimbledoni bajnok (1985, páros), Roland Garros-győztes (1981, páros), 3x világbajnok (1982, 1983, 1986, páros), 13x ATP-tornagyőztes egyesben, 27x ATP-tornagyőztes párosban, 7x ATP-tornadöntős egyesben, 6x magyar bajnok (1973–1976, 1978, 1979, egyes), az év teniszezője (1973–1986), legjobb világranglista-helyezése egyesben (12., 1982. április), legjobb világranglista-helyezése párosban (3., 1985. július)
Elismerései, díjai: a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje (1994), Budapest díszpolgára (2014), a Magyar Érdemrend középkeresztje (2014), Príma-díj (2015)

– A József Attila Gimnáziumban élénk volt a sportélet, ön a teniszezés mellett futballozott, jégkorongozott, mi több, nemhogy a sérüléstől nem tartott, szervezte a programokat.
– Akkoriban mindenki sportolt. A sportpályák közösségi terek is voltak, hogy a télen felöntött Feneketlen-tó melletti teniszpályákról ne is beszéljünk. Szinte minden környékbeli gyerek korcsolyázott. És igen, a gimiben is zajlott a sportélet, mondhatnám, a hely szelleme miatt is, a politechnikatanárom például Méry Dezső, a Ferencvárossal bajnok jégkorongozó volt. Ha fagyott, hétvégente irány a Velencei-tó!

– Kiket lehetne kiemelni, akik pozitív értelemben hatottak önre?
– Komáromy Ferenc a Vasasban, Zentai Ferenc az ifiválogatottban, Jákfalvi Béla pedig a felnőttválogatottban edzett nagy tudással és lelkesedéssel. A gimnáziumban osztályfőnököm, magyartanárom Gyürey Vera – Szabó István filmrendező felesége – volt. Nem is gondoltam volna, mennyi útravalót kapok tőle.

– Első figyelemre méltó sikerét a huszonegy éven aluliak csapat Európa-bajnokságán, a Galea-kupában érte el. A Benyik János, Taróczy Balázs alkotta csapat 1971-ben negyedik lett.
– A keszthelyi csoportmérkőzéseket a nálunk jóval esélyesebb olaszok és angolok ellen úgy nyertük meg, hogy én minden mérkőzésemen győztem. Így jutottunk be a Vichyben rendezett négyes döntőbe. Tizenhét éves voltam a huszonegy éven aluliak csapatában, Benyik „Giulio” mondta is: „Jól van, Dagadt!”

– Mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy kövér lett volna.
– Mindegy, rám akasztotta, Szőke Péterék is úgy hívtak…

– Először a görögök ellen került be a Davis-kupa-együttesbe 1973-ban, és első mérkőzésén legyőzte az esélyesebb Nikosz Kalojeropuloszt. A következő fordulóban a szovjetekkel játszottunk, s ön meccslabdáról vesztett Tejmuraz Kakulija ellen. Borzasztó volt a margitszigeti teniszstadion lelátóján ezt átélni.
– Hát még nekem a pályán! Pedig nem jött ukáz, hogy ki kell kapni… Az volt a terv, hogy Baranyi Szabolccsal hozzuk az egyeseket Kakulija ellen, Machán Robival a párost, mert Ali Metrevelit úgysem tudjuk legyőzni. Aztán rögtön az első szinglit elvesztettem…

– Az egyesben 50/12-es és a párosban 26/7-es győzelem/vereség mutatója egészen kiváló, a kilencedik legjobb a kupa történetében.
– A Davis-kupa-mérkőzések a teniszév legszebb napjai voltak nekem: végre nem egyedül voltam, hanem barátokkal lehettem együtt, és olyan kiváló kapitányok tanácsait hallgathattam, mint Jákfalvi Béla tanár úr vagy később Varga Géza.

– A teljesség igénye nélkül: különböző tornákon megverte a már wimbledoni bajnok amerikai Arthur Ashe-t és a cseh Jan Kodest, a spanyol Manuel Orantest, a román Ilie Nastasét, az amerikai John McEnroe-t, az olasz Adriano Panattát. A pénzdíjas versenyek bevezetésével már a hetvenes évek közepén körvonalazódott, meg lehet élni a teniszezésből. Mégis elvégezte a közgazdasági egyetemet. Miért?
– Tisztában voltam vele, hogy jó játékkal egy ideig biztos lehet a megélhetésem. De nálunk a felsőfokú végzettség családi elvárás volt, a gimnáziumban is jó tanuló voltam. Matematikából, fizikából azonban nem a legerősebb, így a Műegyetem, amelyet édesapám is elvégzett, eleve kiesett. De hogy milyen furcsa az élet?! A közgazdászdiplomámnak végül nagy hasznát veszem, amióta az a megtiszteltetés ért, hogy Barcelonában főkonzulként képviselhetem hazánkat.

– A gimnáziumban oroszul és olaszul tanult. Miért éppen ezeket a nyelveket?
– Ez volt a párosítás az orosz tagozaton. Később jött az angol. Akkoriban egyedül bóklásztam a világban: nemhogy team nem vett körül, edző sem utazott velem. Az elején csak a szocialista országból érkezettekkel – például a lengyel Wojciech Fibakkal vagy a csehszlovák Tomás Smíddel – tudtam oroszul beszélni, a déliekkel pedig olaszul, így ebben az időben elsősorban velük edzettem, barátkoztam. Aztán szerencsére a versenyeken hamar megtanultam angolul is.

– A Galea- és a Davis-kupa mellett létezett még egy rangos sorozat, a fedett pályás csapat Európa-bajnokság, a Király-kupa. 1971-ben mutatkozott be a spanyolok ellen párosban, és azután egészen 1979 decemberéig játszott. 1976-ban nagy meglepetésre megnyerték az akkor először pénzdíjas sorozatot.
– Tizennégy találkozóból tizenegyen győztünk, nagyon színvonalas meccsek voltak, két szingli és egy páros. Emlékszem, a honi szövetség nemigen bízott bennünk, úgyhogy megígérte, ha megnyerjük a harmincezer dolláros első díjat, abból fejenként százezer forintot kapunk. Betartotta, pedig akkoriban egy Zsiguli cirka nyolcvanezerbe került.

– Ha már gépkocsi: élete első ATP-versenyét 1974-ben Kitzbühelben nyerte meg, a pénzdíjból lecserélte a Fiat 500-asát egy Alfasudra, ami akkoriban menőnek számított.
– A kis Fiatban alig fértem el. Tízezer dollár járt a győztesnek, kétszázezer schilling, amit ezresekben adtak át. A mérkőzés utáni éjszakán a Kitzbühel–Bécs vonatúton a teniszütőtokba tettem, és végig rettegtem a kusettben, hogy ki ne raboljanak. Másnap Bécsben egy kint dolgozó magyar segítségével azután befizettem az Alfasudra.

– Amikor 1972-ben felvették az egyetemre, bevonult katonának, bakaként vett részt az ausztrál nyílt bajnokságon…
– …aztán mintha elvágták volna. Az előfelvételiseknek tizenegy hónapra kellett bevonulniuk. Hat hét kiképzés, aztán Újpestre kerültem a flottillához, ott szolgáltak a sportolók. Akkor még decemberben rendezték a melbourne-i versenyt, arra még kijutottam, majd azzal az indokkal, hogy katonaként már eddig is túl sokat utaztam, leállítottak, csak itthon léphettem pályára.

– Egyéniben tizenhárom ATP-tornát nyert meg, hét döntőt veszített el – főleg salakon, Hilversumban például hatszor nyert. Ezért is számított meglepetésnek, hogy 1978-ban Ocean Cityben fedett pályán győzött. Mint magyar teniszező, ön is salakon „szocializálódott”. Mennyire volt nehéz átállni?
– Régebben a Grand Slam-tornák közül csak a Roland Garrost rendezték salakon, Wimbledon mellett a US Open és az Australian Open is füves verseny volt. Márciustól július végéig Európában zajlottak a tornák salakos borításon. Az első kemény borítású fedett pályás versenyek a kontinensen 1972-től kezdve jelentek meg. Itthon csak salakon játszhattunk, és a magyar teniszezők, mint Asbóth József vagy Gulyás István, valamint Körmöczy Zsuzsa – hogy csak a legnagyobbakat említsem – salakon érték el a legkiválóbb eredményeiket.

Fotó: Török Attila

– Eszerint még jobban felértékelődik az 1982-ben elért karriercsúcsa, a világranglista 12. helye?
– Igen. Utólag azt mondom, többször pályára kellett volna lépnem a nem túl gyors kemény borításon is. Az Egyesült Államokban 1978-ban Ocean Cityben ilyen felületen aratott sikeremnek itthon talán kisebb visszhangja volt. Pedig az első fordulóban meccslabdát hárítva John McEnroe-t, azután az amerikai Bob Lutzot – ő Stan Smithszel többek között amerikai és ausztrál bajnokságot nyert párosban –, Ilie Nastasét és a döntőben a dél-afrikai Raymond Moore-t győztem le.

– Abban az évben a barcelonai döntőben is legyőzte a román Ilie Nastasét.
– A Real Club de Tenis Barcelona versenyén. Patinás torna, a klubot 1899-ben alapították, mint a Ferencvárost. Aki itt nyer, annak nevét 1953 óta a Trofeo Godóra vésik.

– Gondolom, barcelonai magyar főkonzulként becses helyet foglal el a szívében az FC Barcelona – annak okán is, hogy volt időszak, amikor három magyar futballista erősítette.
– Kétezertizenkilenc óta látom el a főkonzuli teendőket, de a labdarúgócsapatot már azelőtt is kedveltem, hogy Katalónia fővárosában dolgozom. Korábban a Barcelona elnöke, Joan Laporta nemegyszer elmondta, Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán még jóval a hollandok, Johan Cruyff és Johan Neeskens érkezése előtt hírnevet szerzett a klubnak, olyan ikonok, akiknek az emlékét ápolni kell. Külön öröm, hogy itteni főkonzulként ebben tevékenyen részt vállalhatok. De ne feledkezzünk meg a Barca első magyarjáról, a kiváló kapus Plattkó Ferencről sem, akit annyira kedveltek és tiszteltek, hogy ódát írtak hozzá!

– Ne hallgassuk el, jó viszonyt ápolt Berkessy Elemérrel, aki Barcelonában hunyt el!
– Büszke vagyok rá, hogy kezdeményezésemre halálának 30. évfordulójára, 2023-ban a Camp Nou mellett fekvő Les Corts temetőben a főkonzulátus, a Barcelona és az Espanyol közreműködésével emlékművet állítottunk, amelynek átadásán egykori magyar egyesületét, a Ferencvárost – amellyel Berkessy 1928-ban és 1932-ben bajnok lett – Vincze Ottó képviselte. Az egykor jó kiállású „Jegenye” játékosként a Barcában lépett pályára, szakvezetőként az Espanyolt irányította. Különösen sokat jelentett, hogy anno találkozhattam vele, hogy a vendégszeretetét élvezhettem és a vacsoráknál tátott szájjal hallgattam, ahogyan Kubalával katalán fröccs mellett felelevenítette a régi történeteket.

– Milyen a katalán fröccs?
– Az emésztést segítő erősen sós víz és bor keveréke. Elég keserű íze van…

– Nyilván azért öntöttek hozzá bort, hogy feljavítsák…
– Lehet, de a lényeg az anekdotázáson volt. Mert egyébként Kubalával nem lehetett mutatkozni a városban. Illetve lehetett, de olyan népszerűség övezte, hogy alig tudott haladni az autójával. Kiabáltak: „Olá, Lászi! Olá, Lászi!” De visszatérve Berkessyre: nagyváradi születésűként nemigen rajongott a románokért. Amikor a barcelonai döntőben a román teniszász, egykori világelső, Nastase ellen játszottam, féltettem Eli bácsit, nehogy rosszul legyen az izgalomtól, ezért megkértem, hogy ne jöjjön ki a mérkőzésre. Aztán amikor öt játszmában, négyórás mérkőzésen végül legyőztem Nastasét, felnéztem a lelátóra, ott volt az öreg, és piros fejjel rázta felém a botját örömében.

– Történt önnel olyasmi, amire azt mondanám, megmakacsolta magát: elege lett a honi viszonyokból, közölte a legfelső sportvezetőséggel, ha nem kap konzuli útlevelet, nem tér haza, akkori szóhasználattal élve, disszidál. Ön, akiről a magyar kötődése miatt ez szinte elképzelhetetlen volt.
– Valóban, fogalmazzunk így, megmakacsoltam magam. Azt kértem, hogy konzuli útlevelet kapjak. Abban ugyanis az állt: külföldön élő magyar állampolgár részére. A történet 1980-tól datálódott. Addig a pénzdíjam ötven százalékát le kellett itthon adnom, a szövetség szinte belőlem élt. De nem ez zavart leginkább, hanem hogy benne volt a levegőben, hogy valamilyen politikai okból nem engednek ki versenyre, mondjuk, azért, mert például chilei vagy dél-afrikai sportoló ellen játszom, vagy valami ehhez hasonló. Az volt a szokás, hogy amikor hazatértem a versenyekről, le kellett adnom az útlevelemet és reménykednem, hogy a következő tornára is elmehetek. Ebből lett elegem. A Davis-kupa-mérkőzéseken továbbra is mindig és boldogan pályára léptem, de a honi csapatbajnokikon már nem akartam részt venni, ahogy a magyar bajnokságon sem. Férfi egyesben addigra ugyanis már hatszor nyertem országos bajnokságot. Ugyanakkor játszani szerettem volna a TV Fürth színeiben a nyugatnémet csapatbajnokságon, amire addig nem kaptam engedélyt. Végül legfelső szintről zöld utat kaptam, és sikerült kivívnom, hogy csak húsz százalékot kelljen itthon leadnom a pénzdíjból…

– Mielőtt a svájci Heinz Günthardttal elért sikerekről beszélnénk, említsük meg paraguayi Víctor Pecci nevét, akivel kiváló párost alkotott. Ki miatt bomlott fel a duó?
– Én voltam a ludas. Tényleg jól ment, 1978-ban Bostonban és Bécsben nyertünk, Monte-Carlóban és Palermóban döntőztünk. Már beneveztünk az 1979-es wimbledoni versenyre is, de előtte Párizsban kiestem az első fordulóban, és ettől annyira kiborultam, hogy értesítettem a versenyigazgatót, párosban nem lépek pályára és hazautaztam. Peccinek egy cetlin hagytam meg ugyanezt – akkoriban a mobilnak még híre sem volt. Ezek után ő egyesben nagy meglepetésre bejutott a Roland Garros döntőjébe, amelyben az akkor már háromszoros bajnok Björn Borgtól kapott ki. Hatalmas sztár lett, a láttán sikongtak a lányok Wimbledonban, amikor három hét múlva találkoztunk és ismét együtt játszottunk párost. Nemigen ment, ő meg zrikált, hogy Párizsban leléptem…

– Günthardttal 1981-ben állt össze.
– Akkor már Fürthben éltem, mind a ketten párostársat kerestünk, összeálltunk. Az első közös versenyünkön Nizzában döntőztünk, majd a következő héten Monte-Carlóban már győztünk. A döntőben két akkori menőt, Nastasét és az argentin José Luis Clercet vertük meg. Így logikusnak tűnt, hogy együtt maradunk, két hónappal később a Roland Garroson is győztünk.

– Igaz a legenda, hogy amikor 1985-ben nyertek Wimbledonban, rögtön az ausztrál Pat Cash, John Fitzgerald kettős elleni döntő után azt mondta Heinznek: „Sosem gondoltam volna, hogy wimbledoni bajnok leszek!”
– Így van!

– Szakmailag nem nagyobb siker, hogy párosban 1982-ben, 1983-ban és 1986-ban is világbajnokok lettek?
– Nem! Wimbledon nimbusza felülmúlhatatlan. A két egyes után a férfi párosnak van a legnagyobb presztízse, s az sem mellékes, akkoriban a legjobbak még egyéniben és párosban is pályára léptek. Manapság szinte két részre „szakosodott” a teniszvilág.

– 1987-ben, harminchárom évesen nem számított idősnek, amikor felhagyott a játékkal egyesben.
– A futballistáknál terjedt el, már benne járnak a harmadik ikszben… Azt mondtam magamnak, ha a ranglistahelyezésem alapján egyesben nem kerülök főtáblára, és selejteznem kell, abbahagyom a versenyzést. Nagy örömünkre 1987-ben megszületett az első gyermekünk is, úgyhogy minden rossz érzés nélkül vonultam vissza. Igaz, másfél év múlva hiányzott a tenisz, és ismét elkezdtem párosozni. Búcsúzóul 1988-ban Bécsben és 1989-ben Münchenben még nyertem két nagy versenyt.

– Egykori kiválóságokat hozott el a Budapest Sportcsarnokba a kilencvenes években, majd a Tennis Classics gálákat szervezte a kétezres esztendőkben. Mi lett ezeknek a sorsa?
– Az első sorozat a BS leégésével szakadt meg, utóbbi szervezésében akkor állt be nehézség, amikor „elfogytak” a szponzorok.

– Egy ideig volt a 2001-es wimbledoni bajnok horvát Goran Ivanisevic edzője. Miért maradt abba a közös munka?
– Nagyon egyszerű a válasz: másfél év után ugyanolyan spirálba kerültem, mint annak idején versenyzőként. Sokat kellett Gorannal utaznom, pedig éppen amiatt fejeztem be a játékoskarrieremet, hogy többet legyek a családommal.

– Szeniorként játszik még?
– Osztrák csapatbajnok vagyok a 45 és 50 plusz, továbbá német aranyérmes a 60 plusz kategóriában. Manapság már csak ritkán lépek pályára, de majdnem minden nap kondizom, nemritkán úszom.

A barcelonai konzul sokra tartja a jelenlegi legjobb magyart, Marozsán Fábiánt (Fotó: Török Attila)

– Ha már a jelen: Marozsán Fábián 2023-ban önhöz hasonló bravúrt hajtott végre, amikor a világranglistán második helyen jegyzett spanyol Carlos Alcarazt győzte le. Ön 1984-ben az aktuális világelső Ivan Lendl ellen nyert Hamburgban. Mi a véleménye a jelenleg legmagasabban jegyzett magyarról?
– Van nyerő ütése, dinamikus, okosan ejt, s noha az adogatásán van mit javítania, talán a legfontosabb, hogy nagyon jó versenyzőtípus. Ebben a sportágban ez lényeges. Idén erről végre élőben is meggyőződhettem, láttam Fábián mérkőzéseit a barcelonai versenyen.

– Beszélgetésünk során is tapasztaltam, hogy sugárzik önről a pozitív szemlélet, mosolyog, kiegyensúlyozott, elégedett embernek tűnik. Gondolom, ez nem csak az eredményes sportolói pályafutásának köszönhető.
– Nyilván ez utóbbi sem mellékes, de az alap, hogy mindenben támogató, megértő és szerető családban nőhettem fel. Ez rendkívül erős hátteret ad, és ez az, amit én is szeretnék megadni a környezetemnek.

1985, Wimbledon: Heinz Günthardt és Taróczy Balázs 6:4, 6:3, 4:6, 6:3-ra nyert a döntőben…
…s átvette Katalin kenti hercegnétől a győztesnek járó ezüstkupát
2015: 30 évvel később John Fitzgeralddal, Pat Cashsel (Fotó: Nemzeti Sport)
1976, Hilversum: a 2. ATP-tornagyőzelem (Fotó: Imago Images)

 

1978: a barcelonai döntőben Ilie Nastasét győzte le (Fotó: Fortepan/Szalay Béla)
1978, Davis-kupa: Szőke Péter, Taróczy, Paolo Bertolucci és Adriano Panatta (Fotó: MTI/Németh Ferenc)
1980: négy ATP-tornán jutott döntőbe, Bastadban, Hilversumban és Genfben győzött (Fotó: Imago Images)
1981: hatodik tornasikere Hilversumban (Fotó: AFP)
2008: Tennis Classics John McEnroe-val (Fotó: Nemzeti Sport)

 

2015: a Trofeo Godo korábbi nyerteseként Joan Gisbert és Albert Costa társaságában (Fotó: Imago Images)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik