Félre kell tenni az ellentétet, a célra, a feljutásra kell koncentrálni

POZSONYI SZILÁRD (Bolzano)POZSONYI SZILÁRD (Bolzano)
Vágólapra másolva!
2024.05.03. 09:36
Nagy szükség van Galló Vilmos tudására a továbbiakban, jó lenne, ha az egyik legjobb támadónk tényleg ki tudná zárni az előzményeket (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Edzés és megbeszélés nélküli pihenőnap ide vagy oda, a szerdai vereség és Galló-kirohanás után férfiválogatottunk biztosan nem a nyugalom szigetén töltötte a csütörtököt.

 

Egész napos kimenőt kaptak a magyar férfi jégkorong-válogatott játékosai csütörtökre a divízió 1/A-világbajnokságon. Mint ismert, szerdán azon túl, hogy a szinte kizárólag székely játékosokból álló román együttestől kikaptak 2–1-re, az egyébként is rossz közhangulat közepette csak olaj volt a tűzre, hogy a végső dudaszó után Galló Vilmos a Sport TV élő adásában ország-világ hallatára bohócnak nevezte a szövetségi kapitány Don MacAdamet.

Ahogy arra az eset rendkívülisége alapján számítani lehetett, a nyilatkozat óriási port kavart, és a szurkolókat is megosztotta – az egyik tábor MacAdam fejét követeli, a másik Galló azonnali eltávolításában látja a probléma megoldását… Nos, egyiknek sem valósul meg a kívánsága, egyelőre legalábbis biztosan nem.

„Csütörtökön edzést sem tartunk – mondta MacAdam a szünnapról. – A játékosok kérése volt, és szerintem okos döntést hoztunk, amikor megadtuk nekik a pihenőt. Fontos hangsúlyozni, nem ők irányítják a csapatot, de tiszteletben kell tartani az akaratukat. Azt szerették volna, hogy péntek és szombat délelőtt legyen átmozgató edzés, de a Románia és az Olaszország elleni meccs között hadd regenerálódhassanak.”

A szakember hozzátette, a felkészülés menetrendjéhez is igazodik az így kialakuló program, hiszen Lengyelország és Norvégia ellen is egymást követő napokon lépett jégre a nemzeti csapatunk, amit teljesen szabad nap követett. Azt is megemlítette, a Dél-Korea és a székelyek elleni meccs közötti kevés időt nem tartja tényezőnek a végeredményben, hiszen minden csapatnak csaknem azonosak a feltételek, viszont hangsúlyozta, olyan világbajnokságon, amelyen bárki megverhet bárkit (és a szavait igazolja, hogy három játéknap után minden csapatnak van már győzelme és veresége is) csak akkor lehet sikeres az együttes, ha mindenkinek megfelelő a hozzáállása.

„Megengedhetetlen, hogy valaki haza akarjon menni, mert ki akartam venni az emberelőnyös egységből. Ezzel energiát szív el a többiektől – fejtette ki MacAdam az álláspontját. – Persze, ismerjük a játékosokat, tudjuk, hogy ilyenkor védelmükbe veszik egymást, ami önmagában örömteli, de ilyen negatív helyzetekbe nem sodorhatjuk magunkat.”

Az egész szituáció persze nem fekete és fehér, mindenkinek felelőssége van abban, hogy ebben a gödörben találta magát a magyar küldöttség. Emlékeztetőül: MacAdam az eltiltott Sofron István helyére a 20 éves Varga Balázs és Hári János mellé az első sorba a 18 éves, Vargával egyetemben vb-újonc Nemes Mártont tette be – félreértés ne essék, Nemes nem tűnt elveszettnek, Varga pedig eddig az egész világbajnokság alatt kifejezetten jól játszott, pláne, ha az életkorát és a válogatottbeli tapasztalatát is figyelembe vesszük. Tehát nem ellenük íródtak a fentiek. De azért elgondolkodtató, hogy a vezető, aki a felkészülés alatt a lengyelek elleni csúfos vereség után beleállt a játékosaiba, kiemelten az első sorba, mondván, tőlük várja a legtöbbet, hogy példát, utat mutassanak a többieknek, éles helyzetben miért két első bálozót küld csatába Hárival.

A szövetségi kapitányt arról is kérdezték, miért nem változtatott Románia ellen menet közben a sorok összeállításán, látva, hogy több mint két harmadon át nem vezetett sikerre az eredeti elképzelés. „Két esetben szokás megkavarni a sorokat menet közben: ha valamelyik nagyon nem működik, vagy ha sokkal támadóbb vagy védekezőbb játékra van szükség – felelte. – A négy sor hasonló színvonalon hokizott, egyik sem alakított ki sokkal veszélyesebb helyzeteket a többinél. Ezért az első okot nem éreztem helytállónak, a végére viszont több támadó felfogású játékost akartam a jégen látni. Gólt is eredményezett.”

 

Már négy pontot elhullajtott a mieink következő ellenfele, a világbajnokság házigazdája, Olaszország. A csoport papíron legerősebb csapata, Szlovénia ellen talán nem nagy meglepetés a vereség, de Japánt sem tudta felülmúlni a rendes játékidőben. A magyar válogatottat meglepetésre legyőző Romániát viszont magabiztosan, 6–1-re verte meg. Az olaszoknak tehát nincs más választásuk, győzniük kell Magyarország ellen, ha életben akarják tartani feljutási reményeiket.
A már említett Románia elleni fiaskó miatt Hári Jánoséknak is csak a győzelem az elfogadható eredmény, a világranglistán eggyel a mieink előtt álló olaszok ellen. Egyik legveszélyesebb játékosukat, Anthony Salintirit kapusunk, Bálizs Bence közelről is ismerheti, hiszen a norvég első osztályban rivális csapatokban játszanak. Gólt ugyanakkor a magyar hálóőr még nem kapott az olasz csatártól. Hogy ez így is marad-e, az nemcsak a kapuson múlik, minden bizonnyal a védelmet is próbára teszi a támadó, aki eddig három mérkőzésen két gólt és két gólpasszt jegyez a vb-n.

ELLENFÉLNÉZŐ: Csak most jön a neheze

Kézenfekvő megoldás lenne a folytatásban Gallót Nemes helyén az első sorban szerepeltetni, ha Sofron tartósan kiesett volna, viszont mivel egymeccses eltiltásról volt szó, a szövetségi kapitány megerősítette, visszakapja a helyét, míg Galló ismét a harmadik-negyedik sorra számíthat. Ugyanakkor kiemelte, ez az ő olvasatában nem „lefokozás”.
„Négy sorral játszunk, mindenkinek megvan a maga szerepe – magyarázta MacAdam. – Ha veszünk egy játékost, aki a klubjában első soros és emberelőnyben is sokat van pályán, az kulcsember, és itt is ilyen feladatok várnak rá. De ha harmadik-negyedik soros, és inkább a védekezésből veszi ki a részét az egész évben, érdemes itt is hasonlót kérni tőle, nemde? Csak azért, mert valaki erősebb bajnokságban játszik, még nem lesz automatikusan első soros a válogatottban.”

A csapatkapitány, Erdély Csanád is megszólalt az ügyben, elmondta, az érintettek még szerdán megbeszélték, megoldották a konfliktust, és arra kérte a szurkolókat és a média munkatársait, hogy a folytatásban hagyják a játékosokat a feladatukra, a győzelmek megszerzésére koncentrálni.

Galló az esetről csütörtök reggel a közösségimédia-felületein a következő bejegyzést tette közzé: „Ezúton szeretnék bocsánatot kérni a nyilvánosság előtt tett interjúm miatt a szövetségi kapitánytól. A problémákat mindenképp az öltözőben, négy fal között kellett volna rendbe tennünk. Ahogy mondtam korábban is – mint minden játékos –, én is szerettem volna többet tenni a csapatért és ez így lesz a jövőben is. Tisztában vagyunk vele, hogy nem ezt az eredményt várta tőlünk a több száz helyszíni és több tízezer tévé előtti szurkoló. Már ezen a világbajnokságon is megmutattuk ugyanakkor, hogy ennél sokkal többre vagyunk képesek, és ígérem, a hátralévő két mérkőzésen is mindent megteszünk a csapat sikeréért.”

A válogatott sajtómunkatársa, Bóta Márton lapunk érdeklődésére megerősítette, a szerdán vizsgálatot indító Magyar Jégkorongszövetség ezzel lezártnak tekinti a történteket. Azt mi tesszük hozzá, hogy már ami a nagy nyilvánosság előtti hercehurcát illeti, hiszen egy ilyen súlyos esetet, ami ráadásul egy régebb óta húzódó folyamat kicsúcsosodása csak, nyilván nem lehet elsimítani annyival, hogy beszélnek, majd mindkét érintett fél alszik rá egyet. Ilyen szempontból talán éppen tökéletes időpontban érkezett a pihenőnap, hiszen így mindenkinek van egy kis ideje legalább átmenetileg lehiggadni. Hiszen jelenleg a cél nem lehet más, mint arra összpontosítani, hogy a csapat feljusson.

A divízió 1/A-világbajnokság mezőnye a szerdai játéknapot követően alaposan összesűrűsödött, már minden együttesnek van győzelme és veresége is. A mieinkre még Olaszország és Szlovénia vár, a papírforma szerint a két riválisunk a feljutást érő hely valamelyikének megkaparintásáért folyó harcban. A matematika szerint viszont nem feltétlenül: az a furcsa helyzet állt elő, hogy az ötből három meccs lejátszása után továbbra is minden válogatott fel is juthat, és ki is eshet. Persze, kötve hisszük, hogy az olaszoknak vagy a szlovénoknak a divízió 1/B kísértete elől kell menekülniük, de számszakilag nem kizárható. Ugyanígy a magyarok elleni bravúrgyőzelmet arató Románia is a feljutás közelébe kerülhet, ám ehhez minden bizonnyal pontveszteség nélkül kell letudnia a maradék két meccsét Dél-Korea és Japán ellen, és az olaszok és szlovénok meccsei is kedvezően kell, hogy alakuljanak. Ami a mieinket illeti, a szerdai pályán és azon kívül nyújtott produkció ellenére közelebb állnak a feljutáshoz, mint a kieséshez, a fennmaradó két mérkőzésből (Olaszország, Szlovénia) akár egyet megnyerni is elég lehet, a kieséshez az kellene (dehogy kellene!), hogy Japán és Dél-Korea is megelőzzön minket pontszámban, miközben Románia is legalább utolér – pontazonosság esetében bármilyen, akár hármas vagy négyes holtverseny esetében is az ázsiaiak előtt lennénk.

Fotó: MJSZ/Vörös Dávid
Még mindig minden lehetséges

JÉGKORONG
DIVÍZIÓ I/A-VB (Bolzano)
4. FORDULÓ
12.30: Dél-Korea–Románia (Tv: Sport1) 
16.00: Szlovénia–Japán (Tv: Sport1) 
19.30: Olaszország–Magyarország (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

A MIEINK VB-PROGRAMJA
Április 28.: Magyarország–Japán 3–1
Április 30.: Magyarország–Dél-Korea 6–2
Május 1.: Magyarország–Románia 1–2
Május 3., 19.30: Magyarország–Olaszország (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Május 4., 19.30: Magyarország–Szlovénia (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS

M

GY

HGY

HV

V

L–K

GK

P

1. Magyarország

3

2

1

10–5

+5

6

2. Szlovénia

3

2

1

10–5

+5

6

3. Olaszország

3

1

1

10–4

+6

5

4. Japán

3

1

1

1

8–10

–2

4

5. Dél-Korea 

3

1

2

9–12

–3

3

6. Románia

3

1

2

4–13

–9

3

 


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik