Női kosár NB I, döntő: „A Győr az esélytelenek nyugalmával játszhat”

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.05.01. 09:11
A DVTK vezetőedzője, Völgyi Péter (Fotó: Nagy Gábor)
Az alapszakaszgyőztes DVTK a tartalékos Győr ellen szerezheti meg a klub első magyar bajnoki aranyérmét a szerdán kezdődő női fináléban.

1. Az idény előtt látható volt-e, hogy ez a két csapat játszik majd a fináléban, vagyis meglepetésnek számít-e, hogy DVTK−Győr párharcot rendeznek az aranyért? 

2. Mennyire lenne csalódott, ha nem az ön csapatát avatnák bajnokká? 

3. A győri együttes alaposan megfogyatkozott a fináléra, az amerikai Destiny Slocum és Bridget Carleton már nincs Magyarországon, Török Ágnes pedig megsérült, ez hány százalékban módosítja a zöld-fehérek esélyeit? 

4. A DVTK még sosem volt volt magyar bajnok – ez görcsössé teheti-e a borsodi együttest? 

Völgyi Péter, a DVTK edzője 

1. Igen, várható volt, mert a megerőltető euroligás szereplés mellett is hozta a meccseit mindkét csapat, azaz nem véletlen, hogy ez a párosítás a fináléban. 

2. Nagyon csalódott lennék! Rengeteget dolgoztunk, hogy megszerezzük az első helyet az alapszakaszban és ezzel pályaelőnyt élvezhessünk a rájátszásban. Szeretnénk ezt az előnyt kihasználni, s valóra váltani saját és szurkolóink álmát. 

3. Olyan játékosokról van szó, akik egyedül is képesek egy-egy rangadót eldönteni. Ez a hármas támadóoldalon erős, a védekezésben kicsit gyengébb. Nekünk előnyt jelent, hogy kevesebb játékost rotálhat ellenfelünk, de veszélyes, mert emiatt átalakul a játéka, erre nekünk jól kell reagálni. 

4. Óriási a tét, viszont azt gondolom, jól játszottunk az elődöntőben, s ha okoz is görcsösséget, akkor gyorsan és jó játékkal feloldjuk. Szerintem az elején mind a két csapat ideges lesz, hiszen ebben a párharcban meg lehet koronázni az idényt. 

Cziczás László, a Győr edzője 

1. Egyáltalán nem meglepő, hogy ez a két csapat vívja az aranycsatát, az egész éves teljesítmény alapján mindkettőnek ott a helye a fináléban. A Sopront én egyetlen pillanatig sem írtam le, de végül neki a bronzcsata maradt. Azért azt hozzá kell tennem, hogy a mi döntőbe kerülésünk a bravúr kategóriájába sorolható, hiszen rengeteg gonddal küszködtünk, főleg az elmúlt hónapokban. 

2. Nyilván nem szeretném előre a bizonyítványt magyarázni, de az utóbbi hetekben számos akadályt kellett legyőznünk, sok nehézségen mentünk keresztül, éppen ezért módosult menet közben az alapcélkitűzésünk, ami a fináléba jutás lett, és ezt teljesítettük. 

3. Annak ellenére, hogy megfogyatkoztunk, nem feltartott kézzel megyünk a csatába, igyekszünk mindent kiadni magunkból, hogy meccseket nyerjünk, s nemcsak hazai pályán, de a forró hangulatú DVTK Arénában is. 

4. Jelen helyzetben nem tartom valószínűnek, hogy a diósgyőriekkel ez történne. 

„A Győr az esélytelenek nyugalmával játszhat, s remek lehetőség ez arra, hogy a válogatott játékosok megmutassák, mit tudnak. Volt már ilyenre példa, hogy a kényszerből beugrók jól teljesítettek, a szükség nagy úr, nyilván most több győri játékos is azért kerül többet pályára, mert nincs más választás. Ha nem lennének hiányzói Cziczás László együttesének, akkor is azt mondanám, hogy a DVTK a favorit, így pláne ők az aranyvárományosok. Ezzel együtt nem zárom ki, hogy nyer egy meccset a Győr, amely tényleg felszabadultan kosárlabdázhat a fináléban.” 
NS-szakértő: Balogh Judit, korábbi 223-szoros válogatott játékos 

NB I, NŐK, DÖNTŐ (a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart)
Május 1., szerda. DVTK Hun-Therm−Serco Uni Győr, 18 (Tv: M4 Sport) 
Május 4., szombat. Serco Uni Győr−DVTK Hun-Therm, 19.30 (M4 Sport+) 
Május 7., kedd. DVTK Hun-Therm−Serco Uni Győr, 18 (M4 Sport)
Május 10., péntek (ha szükséges). Serco Uni Győr−DVTK Hun-Therm, 19 (M4 Sport) 
Május 12., vasárnap (ha szükségs). DVTK Hun-Therm−Serco Uni Győr, 19.45 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik