Budapesten lesz az Ekl-döntő? Rendezési nehézségek miatt előfordulhat– NS-infó

Vágólapra másolva!
2024.05.10. 16:50
A Puskás Aréna és a Groupama Aréna is szóba jöhet, de koncertek miatt utóbbi a valószínűbb (Montázs: Nemzeti Sport)
Mint beszámoltunk róla, a görög Olympiakosz az angol Aston Villa elleni párharc megnyerésével története első európai kupadöntőjébe jutott be az Európa-konferencialigában. Lapunk görögországi forrásokból úgy értesült, hogy rendezési nehézségek miatt akár Athénból Budapestre helyezhetik át a május 29-i finálét.


Minden bizonnyal plusz motivációt adott a görög kluboknak, hogy a harmadik számú sorozat, az Európa-konferencialiga döntőjének május 29-én az AEK athéni stadionja ad otthont – a PAOK például a legjobb nyolcig, az Olympiakosz pedig egészen a fináléig menetelt.

Hiába övezi nagy várakozás Görögországban a mérkőzést, lapunk úgy értesült, adott esetben Budapestre, a Puskás Arénába helyezhetik át a döntőt.

Úgy tudjuk, hogy a görög rendőrség egyelőre nem tudja garantálni a biztonságot az Olympiakosz ősi riválisának számító – Pireusztól néhány kilométerre lévő – AEK Athén létesítményében, az Aja Szofia Stadionban és környékén, ezért elvehetik a döntő rendezési jogát a görögöktől, s ebben az esetben a budapesti Puskás Aréna lehet a beugró helyszín. Görögországból származó információnk szerint az Európai Uniós választásokat megelőző érzékeny belpolitikai helyzet is hatással lehet arra, hogy az Olympiakosz-szurkolók körében népszerűtlen görög miniszterelnök, Kiriakosz Micotakisz se erőltesse a kockázatosnak ígérkező rendezést. 

Mint ismert, tavaly augusztusban egy horvát szurkolót halálra késeltek az AEK Athén–Dinamo Zagreb Bajnokok Ligája-selejtező előtt, ezúttal pedig nemcsak az AEK–Olympiakosz rivalizálás okozhat problémát, hanem a döntőre érkező, szintén heves vérmérsékletű olasz szurkolók is. 

Amennyiben valóban áthelyezik az Ekl-döntőt, s Budapest lesz a helyszín, akkor előfordulhat, hogy a Puskás Aréna rövid idő alatt mindhárom európai kupasorozat fináléjának otthont adhat, hiszen 2023-ban a Sevilla Budapesten nyerte meg az Európa-ligát az AS Roma ellen, míg a Magyar Labdarúgó-szövetség áprilisi közgyűlése előtt közölték, hogy a szervezet beadta a kormánygaranciát a 2026-os vagy a 2027-es Bajnokok Ligája-döntő megrendezésére. Sőt, 2020 szeptemberében már Európai Szuperkupát is rendeztek benne a BL-győztes Bayern München és az El-t megnyerő Sevilla között. 

Ugyanakkor, ha a Puskás Aréna május végi, június eleji programjára pillantunk, akkor látszik, hogy az Ekl-döntő időpontja előtt és után is koncerteket rendeznek benne. Épp emiatt felmerülhet többek között a Groupama Aréna is, amely 23 700 fős befogadóképességgel rendelkezik – ez sokkal közelebb áll azokhoz a létszámokhoz, amelyek mellett a korábbi Európa-konferencialiga-döntőket megrendezték. Külön érdekesség, hogy a Ferencváros ellenfeleként az Olympiakosz és a Fiorentina is játszott már Ekl-meccset ebben az idényben a Groupama Arénában. 

Az ügyben megkerestük a Magyar Labdarúgó-szövetséget is, akik egyelőre érdemben nem kívánnak reagálni.  

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, DÖNTŐ
Május 29., szerda
21.00, Athén, Aja Szofia Stadion: Olympiakosz (görög)–Fiorentina (olasz)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik