Férfi kézilabda: a vezérigazgató szerint most még nincs edzőkérdés a Veszprémnél

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.05.09. 17:29
Csík Zoltan a vehir.hu-nak adott exkluzív videointerjút a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Telekom Veszprém körül kialakult helyzetről. A vezérigazgató szót ejtett a szurkolók által szervezett demonstrációról, a kritikus hangokról, de beszélt az edzőkérdésről, az átigazolási tervekről és Nagy László sportigazgató szerepéről is.

Mint ismert, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata csakúgy, mint tavaly, az idén sem jutott be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. Kedden ezért több száz szurkoló vonult az utcára és szervezett tüntetést a Veszprém Aréna előtt. Az elkeseredett drukkerek nincsenek megelégedve a Momir Ilics, Gulyás Péter kettős teljesítményével, és a megmozdulással azt szerették volna elérni, hogy ne hosszabbítsák meg az edzőpáros szerződését. 

„A legfontosabb dolog az, hogy jelenleg a Telekom Veszprém vezetőedzője Momir Ilics, a másodedzője pedig Gulyás Péter, és ez az idény végéig biztosan így is marad – szögezte le az interjú elején Csík Zoltán, reagálva a szurkolói megmozdulásra. – Jelenleg nincs edzőkérdés. Kupa- és bajnoki döntő kérdés van. Ezeket a trófeákat kell begyűjtenie a csapatnak a jelenlegi edzőkkel az idény hátralévő részében. Természetesen szomorúak vagyunk, hogy nem sikerült bejutnunk a final fourba, de az edzőkérdésről majd az idény végén kezdjünk el beszélni, és akkor döntsük el, kivel folytatjuk a veszprémi kézilabda szakmai életét.”

Csík Zoltán beszélt a sportigazgató Nagy László munkájáról is: „A sportigazgatónk világszínvonalú játékosokat és talán a világ legjobb edzőit próbálja meg idehozni, nyilván azért, hogy a Veszprém sikeres legyen. Nem is lehet más a célunk. Nagy László pedig ezt a munkát zseniálisan csinálja.”

A zuhanyhíradóban vetődtek fel a hírek, hogy a korábbi sikeredző, Carlos Ortega visszatérhet a veszprémi kispadra. Csík Zoltán elismerte, hogy valóban történt videós egyeztetés egy szakemberrel (igaz, nevet nem említett), ám ez a klub belügye, így nem szeretne részletekbe bocsátkozni. „Félinformációk alapján nem érdemes olyat mondani, ami valótlan. A tény az, hogy nem sikerült megállapodnunk azzal az edzővel. De nincs eldöntve sem Ilics, sem Gulyás Péter sorsa. Ők is ugyanabban a letargiában vannak jelenleg, mint mindenki más. Bizonyítani szeretnének maguknak, a klubnak és a szurkolóknak is” – mondta el Csík Zoltán.

„Sevinger Zsolt cégvezető 15 éven keresztül volt nagyon hasznos tagja ennek a csapatnak, de hónapokkal ezelőtt megkeresték egy nagyon kedvező állásajánlattal, amit elfogadott, mert új kihívás elé akar nézni” – nyilatkozta Csík, hozzátéve, a cégvezető megvárta volna az idény végét, ám a Bajnokok Ligája-kudarc megviselte őt, 15 év kézilabda elég volt neki és frissítésre van szüksége.

Csík arról is beszélt, hogy a Nemzeti Sportügynökség átadta a Veszprém Aréna vagyonkezelését a Veszprémi Építők Sportegyesületnek – az üzemeltető továbbra is a Veszprém Handball Team Zrt. –, ez pedig többletmunkával és többletelőnyökkel is jár. 

Végül a keret esetleges nyári megerősítésére is kitért: „Nagy László végzi a dolgát, rakja össze a keretet. Már most nagyon erős keretünk van, mindenre jók lehetünk. És tényleg azt gondolom, hogy ne egyetlen rossz meccsből vonjunk le olyan következtetést, amelyet később megbánunk” – zárta gondolatait a vezérigazgató.

A videóinterjú itt teljes terjedelmében, vágatlanul megtekinthető:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik