TCR World Tour: Michelisz a második sorból rajtolhat Marrákesben

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.03. 18:20
Michelisz Norbert a harmadik helyről vághat neki az első futamnak Marrokóban (Fotó: fiatcrworldtour.com)
Yann Ehrlacher végzett az élen a TCR World Tour marokkói versenyhétvégéjének időmérőjén. A francia versenyző mellől márkatársa, Santiago Urrutia rajtolhat Marrákesben, Michelisz Norbert a harmadik pozícióból várhatja a piros lámpák kialvását az első futamon.

 

Két héttel az olaszországi idénykezdetét követően Marokkóban folytatódik a 2024-es idény. A Marrákes utcáin rendezett első szabadedzésen Michelisz Norbert nyitott az élen, mögötte Néstor Girolami és a hazai pályán versenyző Sami Taoufik végzett. A második tréning Yann Ehrlacher elsőségét hozta, Girolamiezúttal is másodi lett, míg harmadikként Esteban Guerrieri hangolódott a folytatásra. Michelisz ezt az edzést a hatodik pozícióban zárta.

Az időmérő első szakaszának jórészében a magyar pilóta diktálta a tempót, ám nagyjából a Q1 felénél a piros zászló is előkerült, miután (a hazai versenyhétvégéjén beugró) Mehdi Bennani hibázott, és kissé a falat is eltalálta. A kvalifikáció nagyjából tíz percig állt, Micheliszt a folytatásban csapattársa, Mikel Azcona taszította le az első helyről.

A spanyol versenyző mögött végül Ehrlacher és Michelisz vívta ki továbbjutását, rajtuk kívül Santiago Urrutia, Ma Csing-hua, Thed Björk, Néstor Girolami, Marco Butti, John Filippi, Dusan Borkovic, Esteban Guerrieri, illetve Julien Piguet vehetett részt az időmérő második szakaszában.

Michelisz a Q2-t is erősen kezdte, és neve főként a top ötben volt olvasható. A mezőny azonban ezt a szakaszt sem úszta meg baleset és ezt követő félbeszakítás nélkül. Ezúttal Piguet mérte el az utolsó előtti kanyart, s miután nekiment az ott található gumibálának, Audija első felfüggesztése eltört.

Az autó mentésének idejére a versenyzők visszatérnek a bokszutcába, az újraindítást követően öt percük maradt a végső rajtsorrend kialakítására. Michelisz ekkor a harmadik helyen állt, s bár forgalmas volt a pálya az utolsó percekben, a magyar versenyző végül ebben a pozícióban zárta a kvalifikációt.

Az első rajtsort a Cyan Racing párosa sajátította ki – a pole pozíció Ehrlacher-é lett, mellőle Urrutia várhatja a piros lámpák kialvását az idény harmadik futamán. A részben fordított rajtrácsos második versenyen Ma indulhat a pole-ból.

Folytatás szombaton 12.30-kor az első futammal!

TCR WORLD TOUR
MAROKKÓ, IDŐMÉRŐ
1. Yann Ehrlacher (francia, Cyan Racing) 49.641
2. Santiago Urrutia (uruguayi, Cyan Racing) +0.259
3. Michelisz Norbert (magyar, BRC Hyundai) +0.298
4. Néstor Girolami (argentin, BRC Hyundai) +0.336
5. John Filippi (francia, Volcano Motorsport) +0.463

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik