NB II: már ki is nevezték az ETO FC Győr új vezetőedzőjét

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.04.24. 15:44
Borbély Balázs (Fotó: ETO FC Győr)
Megalapozottak voltak a Nemzeti Sport értesülései: a klub szerda délután közleményben jelentette be, hogy Borbély Balázs lett a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr új vezetőedzője.

Borbély Balázs munkáját Lipták Zoltán asszisztensedzőként, Sebők Zsolt kapusedzőként, Kertész Áron erőnléti edzőként, míg Márkus Gábor videoelemzőként fogja segíteni. A bejelentésben nem közölték, mennyi időre szól a megállapodás.

A hírt Borbély eddigi csapata, a DAC is megerősítette a honlapján, idézve a mindkét klub ügyvezető igazgatói posztját betöltő Jan Van Daele-t: „A tulajdonos úrral folytatott egyeztetés után úgy határoztunk, hogy Balázst nevezzük ki az ETO élére. Személyiségével, lojalitásával és kemény, kitartó munkájával egyértelműen kiérdemelte ezt a lehetőséget. Bízunk benne, hogy fel tudja tüzelni a győri partnerklubot, és az ETO az ő segítségével is sikeresen használja ki a történelmi lehetőséget a feljutásra.” 

A 44 éves szakember edzői karrierje jelentős részét a DAC-nál töltötte: a tartalékcsapatnál és az ifjúsági együttesnél is dolgozott, két idényben a felnőttcsapatnál volt segédedző, majd az akadémiai csapatok mellett folytatta. Magyarországon a Ferencváros U17-es gárdáját irányította, ahonnan 2022 nyarán tért vissza Dunaszerdahelyre, és a felnőttcsapat asszisztensedzője volt egészen mostanáig.

Játékos-pályafutása a DAC-ban indult, később az Artmedia Petrzalka színeiben a Bajnokok Ligája csoportkörében is szerepelt, csapatkapitány is volt. Külföldi pályafutása során megfordult a német Kaiserslautern soraiban is, a szlovák felnőttválogatottban 15-ször lépett pályára.

Mint beszámoltunk róla, a feljutásra hajtó győriek – akik a legutóbbi két bajnokijukat elveszítve visszacsúsztak a tabella harmadik helyére – szerdán jelentették be, hogy azonnali hatállyal szerződést bontottak a februárban kinevezett vezetőedzővel, Kuznyecov Szergejjel. Az idényt a spanyol Antonio Múnoz irányításával kezdte az ETO.

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Nyíregyháza Spartacus

29

20

7

2

60–23

+37

67

2. Vasas FC

29

16

9

4

61–29

+32

57

3. ETO FC Győr

29

17

3

9

50–32

+18

54

4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia

29

14

12

3

30–18

+12

54

5. Kozármisleny

29

13

7

9

46–35

+11

46

6. Gyirmót FC Győr

29

11

11

7

40–33

+7

44

7. Soroksár SC

29

11

8

10

33–34

–1

41

8. Budapest Honvéd

29

10

9

10

35–30

+5

39

9. FC Ajka

29

11

4

14

25–27

–2

37

10. FC Csákvár

29

10

7

12

32–38

–6

37

11. Szombathelyi Haladás

29

9

10

10

38–42

–4

37

12. Kazincbarcika

29

9

10

10

29–33

–4

37

13. Budafoki MTE

29

9

6

14

31–42

–11

33

14. Pécsi MFC

29

7

10

12

16–32

–16

31

15. BVSC Zugló

29

8

6

15

22–37

–15

30

16. BFC Siófok

29

7

6

16

31–52

–21

27

17. Tiszakécske

29

5

10

14

26–35

–9

25

18. Mosonmagyaróvár

29

4

5

20

21–54

–33

17

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik